1. Vásárlás

Milyen neműt válasszak?

A fiúk általában nyugodtabb vérmérsékletűek, lustábbak és jobban tűrik a dögönyözést. A lányok mozgékonyabbak, sokkal többet szeretnek felfedezni, kíváncsiskodni, persze mindkét nem közt van kivétel. Intelligenciában, élettartamban, színben és mintázatban nincs különbség a két nem között.

Fiú vagy lány a patkányom?

Ez már egy éppen elválasztott, azaz négy hetes patkányról is könnyen megállapítható. A hímek heréje ekkora leereszkedik, és egy laikus számára is könnyedén észrevehető „dudort” képez a farka tövében.

Honnan?

Lehetőleg tenyésztőtől, vagy olyasvalakitől, aki nem kívánt, véletlen szaporulatának gondos gazdikat keres. Ezek az emberek sokat foglalkoznak a még bébi patkányokkal, így azok jó eséllyel kezes, barátságos állatok lesznek felcseperedve. Kerüld az állatkereskedéseket! Itt legtöbbször az állatok rossz tapasztalatokat szereznek az emberekről, de legjobb esetben is igen alulszocializáltak, félősek. Mivel a hímeket és nőstényeket, testvéreket ivarérettség után is együtt tartják, a lányok sokszor vemhesen kerülnek eladósorba. Ráadásul semmit nem lehet tudni a származásukról, esetleges örökletes hajlamaikról, betegségeikről.

 

2. Tartás

Egyedül, vagy társsal?

Legalább kettő patit tarts. A patkány rendkívül szociális, társas lény. Hiába halmozod el a szereteteddel, egy fajtársat nem tudsz tökéletesen pótolni. 

Azonos neműeket, vagy eltérő neműeket tartsak?

Ha azonos neműeket, akkor ők csak lányok legyenek, a fiúk jó eséllyel még tökölten is rivaizálnak , erőt fitogtatnak. Legjobb, ha egy alomból viszel haza 2-3 lányt, melléjük 1-2 fiút, persze csak a fiúk ivartalanítása után együtt tartva őket ,így együtt nőnek majd fel, és nagy korukban is pont úgy viselkednek majd, mint jó testvérek.A legjobb csapat összetétel az 1-2 ivartalanított hím ,több nősténnyel .( 5 hetesen már külön kell legyenek mivel a lányok vemhesülhetnek ! ) 

Miben tartsam?

Ketrecben. A terráriumok nem szellőznek kellőképpen, és a légterükben megülő ammónia káros hatással van a patkányokra. Emellett az utóbbit sokkal nehezebb takarítani, és „patkánykompatibilisre” berendezni is. A ketrec minimális mérete egy-két állat esetén 80 x50 cm legyen, 70-80 cm magassággal. Persze túl nagy ketrec nincs! :) Ne a minimálisban gondolkodj, hanem akkorát vegyél, amit csak el tudsz helyezni, és amit a pénztárcád megenged. Ne feledd, ő abban a ketrecben fogja az élete jó részét tölteni. A ketreced magas felépítésű legyen, hogy tudjál benne emeleteket, kiegészítőket elhelyezni; a patkányok szeretnek függőleges irányba közlekedni. A ketrecet tedd olyan helyre a lakásban, ahol nem kap huzatot, vagy folyamatos napsugárzást – egyiket sem tűrik jól a patkányok.

Milyen kiegészítőket tegyek a ketrecbe?

A patkányok szeretnek mászni, bujkálni a ketrecükben, így jó, ha vannak bent létrák, vaskos faágak, kötelek, amiken fel-le mászhatnak. Legyen egy odújuk, amibe elbújhatnak, ha nyugalomra vágynak. Tegyél be nekik függőágyat, vagy bújócsöveket, ezeket is imádni fogják. Az interneten remek ötleteket találsz a ketreced berendezésére.

Milyen almot használjak?

Csutkaalmot,papíralmot vagy pelletesített almot. A patkányok gyenge pontja a tüdejük, nagyon érzékenyek többek közt a poros almokra, mint a forgács vagy a széna. (Ráadásul a fenyőgyanta sem tesz jót állatainknak, és a forgácsok túlnyomó többsége bizony fenyőből készül.) A csutka- és pelletalmok nem kerülnek többe havi szinten a forgácsnál, mivel sokkal jobb nedv-és szagtartó hatásuk miatt ritkábban is elég őket cserélni.

Sétáltathatom hámban az utcán?

Inkább ne. A gyárilag készült hámokból könnyen kibújnak a patik, vagy egyszerűen bepánikolnak és nem moccannak. Ha utcára viszed őket, inkább szállítóban tedd ezt, vagy ha már megbízik benned, akkor vállon, kézben. Az utcán a földre ne tedd le, onnan sokféle betegséget, élősködőt összeszedhet.

Adjak neki mókuskereket?

Ne. A mókuskerekek könnyen gerincsérülést okozhat, illetve a rácsai közé szorul az állat hosszú farka. A tapasztalat amúgy is az, hogy a patkányok annál okosabbak, hogy hosszútávon lekösse őket egy ilyen holmi. Ők alapvetően nem futni, hanem felfedezni szeretnek, így a mókuskerék unalmas és érthetetlen számukra.

Mire figyeljek, ha kiengedem a szobába a patit?

A patkány rágcsáló, ezt vedd figyelembe a kiengedésénél. Ne hagyd egyedül, mindig felügyelettel engedd ki. Csak egy-két példa, amire jó, ha odafigyelsz: ne legyenek elérhető közelségben mérgező szobanövények, olyan állatok, akikben a patkányod, vagy akik patkányodban kárt tehetnek (kutya, macska, hörcsög terráriumban, akvárium). Szeparáld el a szobában a kábeleket, egyikőtöknek sem jó, ha ezeket elrágják! Ne engedd vegyszerek, tisztítószerek, szappan, stb. közelébe őket. A lakásban fellelhető gyógyszereket alaposan zárd el! (Egy műanyag-, papírdoboz, vagy a táskád nem védi meg a tablettákat a szorgalmas fogaktól.) Minden kiengedés előtt győződj meg az ablakok és ajtók bezárt állapotáról. Fontos irataidat, kedvenc tárgyaidat a biztonság kedvéért tedd el a patkányok útvonalából.

Most vettem a patkányom, de fél tőlem. Hogy szelídítsem meg?

Egy szó: türelem. Adj neki időt, hogy megszokja az új helyét, az idegen környezetet, szagokat, téged. Addig ne próbáld kivenni, inkább ülj le a ketrece mellé, beszélj hozzá halkan, kínálj neki fincsi falatkákat. Előbb-utóbb úgyis győz a kíváncsisága és előmerészkedik majd. Idővel elfogadja majd a kezedből is a finomságot, ez pedig jó út afelé, hogy kijöjjön a ketrecből és a kezedbe másszon. Mindent türelemmel, apró lépésekben csinálj, ne add fel és ne várj napok alatt eredményt!

Van egy hörcsögöm. Összeereszthetem őket?

Nem. Nem lesznek barátok sem a hörcsögöddel, sem a hullámos papagájoddal, sem a görényeddel. Előbbi kettőt jó eséllyel megtámadná a patkányod, utóbbinak viszont éppen ő a zsákmányállat.

 

3. Etetés

Mivel etessem, itassam?

Alapszabály: ne kísérletezgessünk az etetésnél, amiben nem vagyunk biztosak, hogy adható az állatnak, azt ne adjuk neki. Patkányunk alaptápláléka a kifejezetten patkányoknak készült táp legyen, ez mindig legyen előtte. A tápot kiegészíthetjük friss zöldségekkel, gyümölcsökkel. Heti rendszerességgel adjunk neki állati eredetű fehérjéket (kemény tojás, sótlan sült/főtt hús, lisztkukac, túró). Friss vízről is mindig gondoskodj, a legjobb, ha önitatóban.

Milyen zöldséget, gyümölcsöt ehet?

A legtöbb zöldség, gyümölcs adható nyersen, vagy só nélkül főve, kivéve a puffasztó hatású zöldségeket.

Mit kerüljek és mi az, ami szigorúan tilos?

Kerüljük a zsíros és cukros dolgokat, amennyi cukorra szüksége van, azt a friss gyümölcsökből nyeri. Sós termékeket ne adjunk neki, ezeknek a sókoncentrációja a mi méretünkre van beállítva, nekik olyan, mintha mi sótömböket nyalogatnánk.... Kerüljük a házikosztot, ezek szintén sósak, zsírosak és fűszeresek is számukra. Édességekre sincs szüksége állatunknak. Ezek mind-mind elzsírosítják a belső szerveiket, ezzel megrövidítve életüket. Tilosak a puffasztó hatású zöldségek (karalábé, kelbimbó, káposzta, karfiol, brokkoli, bab, retek...), a nyers burgonya, citrusfélék, szója tartalmú ételek (hím patkányok esetén), illetve minden, amiről nem tudjuk biztosan, hogy adható-e állatunknak.

 

4. Betegségek

Elkaphatok valamit a patkányomtól?

Nem valószínű. A kedvencként tartott patkányok nem érintkeznek sem a természetben élő, esetleges betegséget hordozókkal, sem egyéb fertőző dologgal (pl. talaj, állati ürülék).

Mit tegyek, ha betegnek vélem az állatom?

Röviden és tömören: minél hamarabb vidd állatorvoshoz! Ne kísérletezgess házi gyógymódokkal, otthoni diagnosztikával. Sérülés esetén betadinozd le a sebet és lehetőleg gondoskodj róla, hogy ne tudjon a ketrecen belül további sérülést szerezni pl. azzal, hogy leesik a magasabb polcokról addig sem, míg orvoshoz kerül.

Adjak neki a gyógyszereimből, ha beteg?

NE, és ismételten NE! Soha ne adj semmilyen állatnak emberi gyógyszereket! Ezek az emberek testtömegére számíttattak ki, otthon lehetetlenség a megfelelő adagolást kiszámolnod, így nagyon könnyen túladagolhatnád a gyógyszert. Emellett a hatóanyagaik szintén nem állatoknak valók, ami téged meggyógyít, az az állatot megmérgezheti!

Adjak a patkányomnak kamillateát?

Inkább ne. A kamilla külsőleg néha hasznos, de tea formájában nincs szüksége rá az állatnak.

Melyik állatorvoshoz fordulhatok?

Érdemes tájékozódni a közeli állatorvosokról, hogy értenek-e a kisrágcsálókhoz. Sajnos az Állatorvosi Egyetemen főleg kutyákról, macskákról tanulnak a leendő állatorvosok, ahhoz, hogy egyéb hobbiállatokhoz igazán értsenek, külön képzéseken kell részt venniük. Például nem nyúlsz félre, ha az Állatorvosi Egyetem egzotikus osztályához fordulsz beteg patkányoddal.

 

5. Ápolás

Kell fürdetnem a patkányomat?

Általában nem. A patkány igen tiszta állat, ébren töltött ideje jelentős részét bundája tisztogatásával tölti. Ha mégis sikerülne magát összekennie valamivel, tiszta vízzel, vagy patkányoknak készült samponnal fürdessük, más tisztítószerek kiszáríthatják a bőrét, vagy allergiás reakciót válthatnak ki.

Véres a patkány szeme, mit tegyek?

Amit a patkányok szeme körül és orrán is gyakran lehet látni, az nem vér, hanem egy porfirinnek, vagy vöröskönnynek nevezett anyag, amit a saját szervezete választ ki. (A vér ennél sűrűbb, és sötétebb színű.) A porfirin mennyisége ébredéskor általában több, ezt a nap folyamán letisztogatja magáról, de megnőhet stressz, huzat, illetve betegség hatására is, úgyhogy ha huzamosabb ideig vöröskönnyes a patid, figyeld, hogy van-e más tünete is.

Mivel koptassam a fogát, körmét?

A legjobb, ha teszel a ketrecébe tiszta gyümölcsfa ágakat (akácot, diófát ne!), pár szem diót, mogyorót, szépiát, amit rágcsálhat. Az állatkereskedésben kapható rágcsálóknak való fogkoptató kövekkel is kísérletezhetsz, de ezek általában nem nyerik el kedvencünk tetszését. Egészséges patkánynak a körmét nem kell vágni, mászás, szaladgálás közben kopik rendesen. Ha mégis túlnőne, egy állatorvos, vagy tapasztaltabb patkánytartó pillanatok alatt lecsípi a felesleges részt.

 

6. Szaporodás

Tévhit, hogy a patkányoknak (ez vonatkozik más emlősökre is) szüksége van legalább egy alomra életében. Neki a szaporodás ösztönös, nem tartja cukiknak és ennivalóan édeseknek a kisbabáit, tökéletesen megvan élete során nélkülük. Ne vetítsd ki rá a te vágyaidat, és ha „babázni” akarsz, lehetőleg ne használd fel rá kiskedvenced olyan módon, hogy felesleges szaporulatot gyártasz. Egy alomban hirtelen a tiéd lehet 8-13 kispatkány is, amitől, hidd el, hogy igen nehéz lesz „megszabadulnod”. Eladni nagyon nehéz őket, ha ingyen meghirdeted, nagy a valószínűsége, hogy egy kígyó gyomrában végzik. Állatkereskedésbe beadva pedig vagy szintén ez a sors vár rájuk, vagy elhanyagoltan tengetik majd ott életüket, és jó eséllyel egy hozzá nem értő vásárlóhoz kerülnek, nem megfelelő körülmények közé. Ezt pedig biztosan nem szeretnéd te sem...

Ha mégis nem kívánt kispatkányok születnek nálad, hírdesd őket állatbarát honlapokon, patkányos fórumokon.

Meddig tart a patkány vemhessége?

21 napig, ami elhúzódhat egy-két nappal.

Mennyi idősen válik ivaréretté?

A patkányok már 4 hetesen ivarérettek lehetnek, így ha kispatik születnek nálad, legkésőbb ekkor válaszd szét a nemeket.

Mennyi ideig szopik a kispatkány?

3,5-4 hetes koráig. Eztuán a mamától is, és a fiúkat a lányoktól is el kell választanunk.

 

A patkányok tarhatóak háziállatként és tényleg megszelidíthetőek?

 

Természetesen igen. Mint más háziállatok, ők is gyorsan hozzászoknak az emberhez, ha rendesen bánnak velük. A patkányok ráadásul hallgatnak a nevükre. Imádnak közel lenni „mesterükhöz”, és ha már egyszer összebarátkoztatok, imádni fog a válladon ülni vagy a kabátzsebedben, vagy épp a pulcsid ujjában bóbiskolni...

 

Lehet úgy tartani őket, hogy otthon érezzék magukat?

 

Lényegében egyszerű: ha egészséges ételt és szórakozást biztosítasz nekik, és persze elég időt az életedből, akkor hamarosan egy kedves kis pajtásra lelsz majd. Csak úgy, mint a többi állatot, őket sem szabad elhanyagolni vagy rosszkedvűen kezelni.

 

A patkányok tényleg annyira okosak?

Igen, a patkányok intelligensek és kíváncsiak, de gyanakvóak. Hihetetlenül gyorsan tanulnak és éppen ezért hamar hozzászoknak az új környezetükhöz. Pl. vannak patkányok, akik előkostolóként „dolgoznak”, és ha egyikük mérget talál és belehal, akkor a többi megjegyzi a méreg illatát, és soha többé nem nyúlnak hasonló dolgokhoz.

 

Mennyi ideig élnek?

A háziállatként tartott patkányok mind laboratóriumi patkányok ivadékai, így hát nem meglepő, hogy gyakori náluk a rák kialakulása, főleg 2, legkésőbb 3 éves korban. 

 

Mekkorára nőnek?

 

A testhosszuk általában 20-28 cm között van, a farkuk pedig 17-23 cm hosszú. Az újszülöttek 40-100 g súlyúak, de felnőtt korukra elérhetik a fél kilót, sőt a hímek többet is.