Miután megvettük, beszereztük kis kedvenceinket, sokakban felmerül, hogy mit is csináljanak vele az első órákban. Itt egy kis írás annak érdekében, hogy a megismerkedés és a további együttélés minél gördülékenyebb, boldogabb legyen.

A költözés az állatoknak stresszes, az új hely, a testvérektől való elválasztás, új szagok, látvány, hangok - minden teljesen idegen és fenyegető számukra. Ezért törekedjünk arra, hogy minimálisan stresszeljük tovább az állatot, amíg megszokik az új környezetében. Ha már van otthon másik patkányunk, az eljárás ugyanez, hiszen a régiektől elszeparálva, karanténozással kezdünk.

Még az állatok hazaérkezése előtt legyen kész és beköltözhető a ketrecük, teljes berendezéssel, ne kelljen rögtön az első pár napban majd új költözést megélnie.

Ha otthon vagyunk, a szállítóból már mehet is a helyére, és más dolgunk nincs is. Jó, ha az előző helyéről tudunk hozni egy kis használt almot, „szagmintát”, ezt tegyük be neki, az ismerős szagok megnyugtatják majd.

Az utazás és az ismeretlen kimeríti majd testileg-lelkileg, így szinte biztos, hogy egy gyors körülszaglászás után elmegy aludni. Sokan az első napon, napokban nem látják sem enni, sem inni az új jövevényt. Ne ijedjünk meg, fog enni, ha kicsit megnyugodott, sőt, sokszor lopkodnak is maguknak kaját a tálból, mikor nem látjuk.
Az állatka vérmérsékletétől és előző helyétől függ, hogy mennyire szelíd, kíváncsi, kijön-e nézelődni, vagy napokig nem is látjuk még az orra hegyét sem. Ha kíváncsi és már szelídebb a patesz, akkor könnyű dolgunk van, apró fincsi falatokkal gyorsan eljutunk a szívéig.

Ha nem egy kézhez szokott pöttyünk van, akkor a szó, amit folyton mantrázzunk, a TÜRELEM. Nem órák és napok kérdése, míg dögönyözhető patkányunk lesz, minimum hetekben, de lehet, hogy hónapokban kell számolnunk, úgyhogy ne várjuk az első ismerkedési próbáknál rögtön sikert, és ne keseredjünk el, ha a kicsi nem olyan lelkes, mint mi.
A legelső ismerkedési fázisban üljünk a ketrec mellé, és mindig egyenletes hangon, nem kiabálva beszéljünk hozzá. Minél többet hallja a hangunkat, annál gyorsabban megszokja. Ha nem ülünk mellette, akkor is beszélhetünk fennhangon a szobában. Ha nem jön elő, addig ne csináljunk mást, ne erőltessünk semmit, mindig az ő tempójában haladjunk. Fontos, hogy ekkorra a ketrec az ő mentsvára, kis bázisa lesz, ha itt zaklatjuk, ezt a bázist is elveszti, még bizonytalanabbá válik, ezért kéretlenül ne vegyük onnan ki, ne hajkurásszuk a ketrecen belül. Ha kidugja a nózit, mindig jutalmazzuk apró fincsi falattal, hogy összekösse a finomat és a jót velünk. Még ha nem is veszi el a kezünkből, a hatása azért szép lassan meglesz.
A patkány alapvetően kíváncsi, így előbb-utóbb előmerészkedik, meg akarja majd vizsgálni a kezünket, azt a nagy valamit, ami folyton ott sündörög a ketrecnél. Remek alkalom újabb finommal kényeztetni. Ahogy egyre bátrabb lesz, tegyük a kis falatot a tenyerünkbe, hogy onnan vegye el. Így szépen felcsalhatjuk a kezünkbe is. Fontos, hogy ilyenkor sose ijesszük meg hirtelen mozdulattal, ne zárjuk össze a markunk, mert elvész az addig felépített bizalom.
Ezzel a módszerrel ki fog jönni a ketrecajtóig, ahol ha mi várjuk, nem lesz más választása, mint ránk mászni. Ha ez megtörténik, hagyjuk, hadd nézzen körbe rajtunk, de legyünk a ketrec közelében, ha vissza akarna menni!

Sokszor megijednek az újdonsült gazdik, ha patijuk finoman harapdálja az ujjukat. Ha ez egyáltalán nem fájdalmas, akkor nem kell megijedni, a kicsi csak látásán, szaglásán, tapintásán kívül újabb érzékszervvel vizsgálja meg a kezünket. A finom ráfogással sok infót szerez a kéz alakjáról, anyagáról, szóval ilyen módon is csak ismerkedik.

Az, hogy eddig eljutni mennyi idő, nagyon patifüggő. Van, akinél pár nap, van, akinél hetek kellenek hozzá, de a célért ne siettessük sosem, ez a pár hét igazán nem nagy ár az elkövetkező szép évekért . :)