Szobatisztaság

 Egy új állat beszerzésekor sokak számára szempont lehet, hogy mennyit kell az adott állatfaj után takarítani- meg lehet-e tanítani arra, hogy a lakáson belül egy kijelölt helyre végezze el a dolgát?
  A patkány szerencsés választás azoknak, akik szeretnék, ha a végtermék nem heverne szana-szét a lakásban, a patkány ugyanis természeténél fogva tiszta állat és az esetek többségében a lakáson belül maguktól is szobatisztává válnak idővel- feltéve, hogy biztosítjuk számukra ehhez a feltételeket.
  Hasonlóan egy kutyához vagy macskához, egészen kis korban még nem várható el a patkánytól sem, hogy szobatiszta legyen, legcélszerűbb erre magunk rávezetnünk őket.
 Hasonlóan a ketrectisztaságra szoktatásnál, a szbában elejtett végterméket helyezzük vissza a ketrecbe vagy alacsony peremű alomtálcába, a helyét pedig szagtalanítsuk. Így a szagok alapján a patkány hamar rászokik, hogy az általunk kijelölt helyre székeljen.

tudni kell azonban, hogy a patkány számára a vizelés kommunikációs eszköz is- területét vizelettel jelöli meg, fajtársai és gazdája pár csepp vizelettel való megjelölése pedig birtoklást, összetartozást fejez ki, emiatt számítani kell több-keveebb vizeletcsepegtetésre a lakásban, amely azonban könnyen letörölhető és feltakarítva nincs olyan erős szaga, mint például a macska vagy a görény vizeletének.
Ha szeretnénk, hogy a patkány a lakásban is többnyire szobatiszta legyen, bizztosítsuk számára, hogy a játékra és szaladgálásra szánt idő alatt is bármikor vissza tudjon menni a ketrecbe. Ne helyezzük a ketrecetállványra, ne zárjuk el a ketrehez vezető utat és hagyjuk nyitva a ketrec ajtaját, hogy a patkány könnyen vissza tudjon menni, ha szeretne- akár enni, inni vagy a dolgát elvégezni.